A Frenák Pál Társulat menedzsereként alkalmam nyílt közelebbről megismerni a Trafó működését. Nem dolgoztam közvetlenül ott soha, de az intézmény partnereként már többször volt alkalmam belelátni abba, amit Szabó György a rendkívül dinamikus és hozzáértő csapatával elért az elmúlt években. Ez alkalmas pozíciót teremtett arra, hogy megismerjem és felmérjem az intézmény, valamint vezetése helyzetét. Természetesen azelőtt is rendszeresen látogattam a Trafót, mert a haladás, a minőség, a kortárs nemzetközi véráramban való részvételünket jelentette a számomra. Tudtam, hogy amit ott bemutatnak, azt érdemes megnézni. A magyar szcéna nemzetközi hálózatba kapcsolásában kulcsszerepet játszik György és a maga köré gyűjtött, az évek során kinevelt, tájékozott, világlátott szervezőcsapat.
A Frenák Pál Társulat hosszú évek óta sokat turnézik külföldön. A külföldi partnerekkel folytatott beszélgetések során ugyanaz tűnik ki, amit belföldről láthatunk: a Trafó egyenlő a megalapozott és magas esztétikai szemlélettel. A Trafó maga soha nem forgalmaz műveket, inkább szakmai platformként működik – gondoljunk csak a dunaPartra, a beavató programokra, a szakmai beszélgetésekre, a Műhely Alapítvánnyal közösen folytatott projektekre, workshopokra stb. - , presztízsének biztosítéka maga Szabó György és a mögötte álló csapat egy évtizedre visszanyúló munkája. A külfölddel való kapcsolatokon keresztül a hazai szcéna nemzetközi szintre emelésére jó példa Szabó György és Frenák Pál együttműködése – ez utóbbi hazatérésében ugyanis komoly szerepet játszott az előbbi. A Frenák-előadások külföldi forgalmazását az utóbbi két évadban tehát nagyrészt én szerveztem, és kivétel nélkül én utaztam a társulattal. A mai napig is megdöbbenek, amikor látom, mekkora elismertség övezi Pál munkáját. Elismertségéhez közvetetten a Trafó is hozzájárul.
Eddigi tapasztalataim közül a legmeglepőbb az volt a számomra, amikor 2011 októberében megkezdtem a méltán neves nemzetközi művészeti szervezet, a CEC Arts Link két hónapos ösztöndíját New York-ban, és igazgatónőjének első, aggódó mondata a következő volt: „Ellentmondásos dolgokat hallok a Trafó jövőjéről, mi lesz Szabó Györggyel?” Persze, nem tudtam pontos választ adni a kérdésére, de zavarba estem, hiszen ismét Szabó Gyuri nevével futottam össze külföldön. Mi van itt, tanakodtam, talán az Antarktiszig kell mennem ahhoz, hogy Gyurit ne ismerjék a legmagasabb szakmai körökben?
A Frenák Pál Társulatnál töltött menedzseri munkám során azzal szembesültem, hogy a Trafó külföldön is megkerülhetetlen, s ebben elvitathatatlan szerepe van Szabó Györgynek. A kortárs, független szcénában a Trafó az egyetlen olyan intézmény itthon, amelyről folyamatosan hallok akár keletre, akár nyugatra utazunk. Anélkül, hogy a többi intézmény jelentőségét csökkenteném, nyilvánvalónak tartom, hogy a profilja miatt - amelynek kialakulása Szabó elvitathatatlan érdeme – külföldről nézve a Trafó a magyar partok világítótornya.
A Trafó esetében most kiegyensúlyozott gazdálkodásra, az eddigi, rendkívül jó működési eredmények kiaknázására, némi piaci szemléletre és a jelenleg is nyitott és határozott esztétikai irányvonal megtartására van szükség, mert ha valami, akkor ez biztosíthatja a hazai kortárs előadó-művészeti kultúra fennmaradását a nemzetközi kontextusban. Hangsúlyoznom is fölösleges, sőt méltatlan lenne bizonygatnom, hogy Szabó Gyuri erre tökéletesen alkalmas. Nem az a kérdés, hogy minden döntésével egyetértünk-e (nincs olyan vezetés, amelynek a döntéseivel mindig mindenki egyetért, így Gyuri például Pál munkáit is élesen kritizálja, ha arra okot lát), hanem az, hogy milyen lehetőségeket teremt a magyar előadó-művészeteknek, illetve azon túl hogyan képes a nemzetközi szcénába ágyazni a magyar függetleneket.
Nem látok mást, aki ilyen magas szinten biztosíthatná, hogy bárkáink biztonsággal induljanak el távoli partok felé. Most, amikor minden változik nem csak itthon, de az egész nyugati világban, az ilyen stabil pontok stratégiai jelentősége megnő. Ha a Trafó a jövőben nem képes megütni ugyanazt a szintet, amelyet jelenleg meg tud, művészeti fronton könnyen kisodródhatunk a nemzetközi véráramból. Éppen ezért messzebbre kell látni annál, mint hogy mi történik kis budapesti szcénánkban. Sokkal nagyobb tétről van itt szó, még ha ez elsőre nem is látszik a hazai nagyközönség és a tágabb értelemben vett szakma számára.
A Frenák Pál Társulat hosszú évek óta sokat turnézik külföldön. A külföldi partnerekkel folytatott beszélgetések során ugyanaz tűnik ki, amit belföldről láthatunk: a Trafó egyenlő a megalapozott és magas esztétikai szemlélettel. A Trafó maga soha nem forgalmaz műveket, inkább szakmai platformként működik – gondoljunk csak a dunaPartra, a beavató programokra, a szakmai beszélgetésekre, a Műhely Alapítvánnyal közösen folytatott projektekre, workshopokra stb. - , presztízsének biztosítéka maga Szabó György és a mögötte álló csapat egy évtizedre visszanyúló munkája. A külfölddel való kapcsolatokon keresztül a hazai szcéna nemzetközi szintre emelésére jó példa Szabó György és Frenák Pál együttműködése – ez utóbbi hazatérésében ugyanis komoly szerepet játszott az előbbi. A Frenák-előadások külföldi forgalmazását az utóbbi két évadban tehát nagyrészt én szerveztem, és kivétel nélkül én utaztam a társulattal. A mai napig is megdöbbenek, amikor látom, mekkora elismertség övezi Pál munkáját. Elismertségéhez közvetetten a Trafó is hozzájárul.
Eddigi tapasztalataim közül a legmeglepőbb az volt a számomra, amikor 2011 októberében megkezdtem a méltán neves nemzetközi művészeti szervezet, a CEC Arts Link két hónapos ösztöndíját New York-ban, és igazgatónőjének első, aggódó mondata a következő volt: „Ellentmondásos dolgokat hallok a Trafó jövőjéről, mi lesz Szabó Györggyel?” Persze, nem tudtam pontos választ adni a kérdésére, de zavarba estem, hiszen ismét Szabó Gyuri nevével futottam össze külföldön. Mi van itt, tanakodtam, talán az Antarktiszig kell mennem ahhoz, hogy Gyurit ne ismerjék a legmagasabb szakmai körökben?A Frenák Pál Társulatnál töltött menedzseri munkám során azzal szembesültem, hogy a Trafó külföldön is megkerülhetetlen, s ebben elvitathatatlan szerepe van Szabó Györgynek. A kortárs, független szcénában a Trafó az egyetlen olyan intézmény itthon, amelyről folyamatosan hallok akár keletre, akár nyugatra utazunk. Anélkül, hogy a többi intézmény jelentőségét csökkenteném, nyilvánvalónak tartom, hogy a profilja miatt - amelynek kialakulása Szabó elvitathatatlan érdeme – külföldről nézve a Trafó a magyar partok világítótornya.
A Trafó esetében most kiegyensúlyozott gazdálkodásra, az eddigi, rendkívül jó működési eredmények kiaknázására, némi piaci szemléletre és a jelenleg is nyitott és határozott esztétikai irányvonal megtartására van szükség, mert ha valami, akkor ez biztosíthatja a hazai kortárs előadó-művészeti kultúra fennmaradását a nemzetközi kontextusban. Hangsúlyoznom is fölösleges, sőt méltatlan lenne bizonygatnom, hogy Szabó Gyuri erre tökéletesen alkalmas. Nem az a kérdés, hogy minden döntésével egyetértünk-e (nincs olyan vezetés, amelynek a döntéseivel mindig mindenki egyetért, így Gyuri például Pál munkáit is élesen kritizálja, ha arra okot lát), hanem az, hogy milyen lehetőségeket teremt a magyar előadó-művészeteknek, illetve azon túl hogyan képes a nemzetközi szcénába ágyazni a magyar függetleneket.
Nem látok mást, aki ilyen magas szinten biztosíthatná, hogy bárkáink biztonsággal induljanak el távoli partok felé. Most, amikor minden változik nem csak itthon, de az egész nyugati világban, az ilyen stabil pontok stratégiai jelentősége megnő. Ha a Trafó a jövőben nem képes megütni ugyanazt a szintet, amelyet jelenleg meg tud, művészeti fronton könnyen kisodródhatunk a nemzetközi véráramból. Éppen ezért messzebbre kell látni annál, mint hogy mi történik kis budapesti szcénánkban. Sokkal nagyobb tétről van itt szó, még ha ez elsőre nem is látszik a hazai nagyközönség és a tágabb értelemben vett szakma számára.
Ujvári-Pintér György – művészeti menedzser, Frenák Pál Társulat