2012. január 9., hétfő

"Ő az, aki az utolsó lépcsőjegyes betessékelése után még gyorsan megigazítja a székeket a kávézóban"

Nekem már mindig A sárkányok melankóliája jut eszembe a buborékokról. 
Rengeteg dologról meg a Trafó jut eszembe, meg azok, akikkel ott dolgoztam, akikkel a menetrendszerű, délután 4 és 5 közötti kávékat ittuk, akiktől rengeteget tanultam. Most is nagyon jó érzés belépni az ajtón.
Az első jegyet a húgomtól kaptam és onnantól fogva sokszor álltam sorba lépcsőjegyért. 
Ötödévben egy szemináriumvezető kérdezett rá: „Magát ez valóban érdekli?” Azt javasolta, keressem meg a Szabó Gyurit. Nem voltam túlzottan optimista, ismeretlenül írok a Trafó igazgatójának… Meglepett a gyors válasz.
Három évadon át és a 2011-es dunaParton dolgoztam Gyurival. Elképesztő a munkabírása, a mindenre kiterjedő figyelme. Szakmai tudása, hozzáértése számomra megkérdőjelezhetetlen. Ő az, aki az utolsó lépcsőjegyes betessékelése után még gyorsan megigazítja a székeket a kávézóban, bármikor elbeszélget a fiatalokkal, az érdeklődőkkel, a betévedőkkel, az irodában már veszi a kabátját, de még ajánl egy jó könyvet, még mutat egy érdekes japán társulatot a YouTube-on és Ljubljanából hazafelé zenei betétekkel illusztrálva végigkalauzolja a kollégákat a kortárs könnyűzene történetén. 
Lelkesedése sokunkra átragadt.
A Műhely Alapítványnál és a Trafóban tanultam meg a szakmát. Például azt, hogy milyen fontos a figyelem, a türelem, a kíváncsiság és a nyitottság. Hogy különösen fontosak az összefüggések, és annak észben tartása, hogy a művészet nem a társadalmi, politikai rendszerektől függetlenül, nem vákuumban létezik. Hogy az ízlés ’bonyolult ügy’, de a minőséget tetten lehet érni. Hogy ezen a területen csak úgy lehet dolgozni, ha az ember néz és néz és néz (és persze gondolkodik, értelmez).
A Trafó csapata tökéletesen érzi, érti, átgondoltan vállalja annak a felelősségét, hogy itthon egyedülálló ablak legyen a nemzetközi progresszív művészeti életre és teszi mindezt úgy, hogy emellett a hazai kortárs kultúra bemutatását is egyenlően fontos célnak tekinti. Folyamatos dialógus fenntartásával támogatja a hazai alkotókat, amelyben fontos helye van a kritikának - mindkét oldalról -, a kérdéseknek, a vitának. 
A Trafó szolgálja, és nem kiszolgálja a közönséget. 
Végül az sem lehet véletlen, hogy külföldi kollégáknak sosem kellett hosszan magyaráznom, hol is dolgozom.
Félreértés ne essék, a Trafó nyitottsága az egész hazai szakma javát szolgálta és szolgája. A Trafó nagyon sokunknak referencia pont, talán még azoknak is, akik ezt nem érzik, de akik egy ILYEN Trafó hiányát már egész biztosan megéreznék.

Böröcz Judit, művészeti menedzser