2012. január 21., szombat

"Az állami fenntartású intézményeket nem művészeknek, hanem jól felkészült, önálló koncepcióval és döntési joggal bíró menedzsereknek kellene vezetniük"

Schilling Árpád blogunkhoz eljuttatott véleményét idézzük: 

"Hudi László bejegyzéséhez szeretnék csatlakozni. 
Laci pontosan írja le a helyzet buktatóját, vagyis a művészi hübriszt. Magam is úgy vélem, hogy az állami fenntartású intézményeket nem művészeknek, hanem jól felkészült, önálló koncepcióval és döntési joggal bíró menedzsereknek kellene vezetniük.
Ilyen menedzserek azonban ma alig találhatók a hazai kulturális szcénában. Képzésükről is csak az utóbbi pár évben kezdett el a szakma komolyan gondolkodni, mert korábban a művészek egyszerűen lenézték a nem művész végzettséggel rendelkező, de a területen, a területért dolgozó szakembereket.
Szabó Gyuri egyike a kevés jól felkészült kulturális menedzsernek ebben az országban, ebből következően története túlmutat önmagán. Ha nem kap pár éven belül szaktudásának megfelelő feladatot, akkor az ismételten csak azt fogja bizonyítani, hogy Magyarország a kontraszelekció Mekkája."

Schilling Árpád, rendező, művészeti vezető, Krétakör