ARCHÍV: "Nem is tudom, honnan tanulták azt a megható munkafegyelmet, ami ahhoz kellett, hogy a semmiből létrehozzák azt, amit a Trafó mostanra jelent"

A Trafót akkor láttam először, amikor még üresen tátongott. Vakolatlan, régi téglafalak, kráterszerű mélységek, irdatlan magasságok és beláthatatlan szerkezetű tér. Mintha nem is itthon lettem volna. Ez a méltóságteljes és titokzatos pusztulás olyan volt, mintha valaki rafináltan megtervezte volna, valaki, aki annyira biztos saját magában, hogy leghivalkodóbb, legkönnyesebb érzelmeit is bátran tárja vadidegenek elé.
Szóval, mintha nem itthon lettem volna, a folytonos szemérmeskedés, a lekendőzött személyiségek birodalmában, hanem mondjuk Peter Brook színpadi tereiben. Aztán megépült lassan a Trafó. Megépült, azaz szépen elrejtőzött annak rendje és módja szerint. Magyarország módszeresen beköltözött a Trafóba. Ügyetlen ficakok képződtek, falak emelkedtek, lépcsőház nőtt ki a semmiből, szőrén-szálán elvesztek a lélegzetelállító terek, eltűnt a felszabadultság és a drámaiság az épületből. A helyére került minden. Itthon vagyunk, semmi kétség.

Aztán elkezdett dolgozni a Trafó stábja. Fáradhatatlan szabadságharcosok rohangáltak naponta negyvenszer fel-le a négy emeleten, a szűk lépcsőházban, forradalmár programszervezők akcióztak a nyomasztó óvóhely-kávéházakban, egy súlyosan rájuk nehezedő épülettel vívták meg felszabadító harcukat. Olyasmit kezdetek el csinálni, ami szöges ellentétben állt a beszédes szigorúsággal megfegyelmezett épülettel. Tulajdonképpen neki kellett volna esniük, szét kellett volna rúgniuk a falakat, tíz körmükkel le kellett volna kaparniuk az udvariaskodó vakolatot, vissza kellett volna szerezniük a régi Trafót.

De ők ennél bölcsebbek voltak. Elkezdtek dolgozni. Nem is tudom, honnan tanulták azt a megható munkafegyelmet, ami ahhoz kellett, hogy a semmiből, a zsarnokoskodó épület ellenében létrehozzák azt, amit a Trafó mostanra jelent.
Lehet, hogy ezek mind titkos szabadkőművesek, beavatott szektatagok, akik éjszakánként buja feketemisékből merítenek erőt és tehetséget? Meglehet. Elképzelem, ahogy éjjel beosonnak mind a Trafó egyetlen inspiráló, a régi fennséget hordozó terébe, a nagyterembe, különös imákat mormolnak, táncosok, társulatok, menedzserek, turnészervezők és pézosztogató hatalmasságok neveit ismételgetik, faxokon tapodnak, e-mail címeket susognak, plakátokat tépnek és videófelvételeket égetnek, elátkozzák az ostoba lépcsőházat, a szűk előteret, a vaskeretes, otromba kaput, a hivalkodó neveket a falakon, és áldozatot mutatnak be a csodálatos, magas és mély térnek, a feketének, a szépen világító óriási fehér vászonnak és annak, ahogy a kék zöldbe fordul megunhatatlanul az első és a második emelet fordulójában. Mindebből erőt merítve másnap kezdenek előlről mindent.
Valamire mégiscsak jó ez az épület.

Orsós László Jakab - rendező, újságíró; a cikk megjelent 2000 körül - forrás: trafo.hu archív