"Olyan volt, mintha rakétára ültem volna, körbeutaztam a galaxist és Földet értem"

Fásult voltam. Untam mindent, amit a színpadokon láttam, hiába szerettem a színházat. Kis ország, kicsi lehetőségek – elmélkedtem.
Aztán jött a Trafó. Azaz pontosabban én mentem. Olyan volt, mintha rakétára ültem volna, körbeutaztam a galaxist és Földet értem. Ugyanaz volt a talaj a lábam alatt, de mégis valóságos lett. Történeteket láttam narratíva nélkül, mesébe csöppentem, és a valóságot tapintottam. A “tánc” az tánc lett, a “színház” az színház, és az unott nemszeretem cirkusz helyett húsvér, életbevágó játszás, könnyedálom ringatás.
Aztán rákaptam, és láttam, hogy a színpadon megfér film, és zene, könyv, jelmez,  tánc és kép, de még a szobor is, és hogy a kettő- meg a három dimenzióban sem zárja ki egymást. Kíváncsivá tett, hogyan, kik mozgatják ezt? Belestem, ugyan formálisan csak rövid ideig, de részéve váltam. Végleg rabul ejtett a sosem szűnő diskurzus, amit azóta is mindig és mindig folytatok hol ott, hol nem ott, mivel már máshova is jutott a Trafóból egy-egy szelet, akárhol járok Budapesten vagy a nagyvilágban.

Ami a legjobb, hogy mindannyiunkat (a színpadon és a körül) kirázott valamifajta sárporból, hogy frisset látok és tehetségeset, és izgalmakkal teli az, ami itthon terem saját talajon, és hogy egyre többen veszünk benne részt, mert nem kell hozzá már szemüveg, mivel Szabó Gyuri megtanított integráltan látni.

A művészet nemcsak esztétikai érték, hanem társadalmi és gazdasági tőke, ez az, amitől a Trafó egyedülálló, mert mind e három dimenzió mentén képes teret nyújtani az alkotás küldetésének igazi beteljesítéséhez. Ehhez szakértelem kell, pótolhatatlanul sokrétű tapasztalat, és interdiszciplináris látásmód.

A Trafó nem csupán színház-igazgatás, menedzsment, esztétikai koncepció, hanem valódi nyitott, dinamikus, a széles diskurzust támogató és formaló, a következő alkotói generációkat kinevelő intézmény.

Faludi Julianna, szociológus