Sajnos, úgy látszik, öregedni kezdtem. Csak azért gondolom, mert egyre több mindenre emlékszem.
Emlékszem a Trafó ősére, a Pecsára, de még annak ősére is emlékszem. Szabó Gyuri munkásságának, mondhatni, része vagyok. Sőt, úgy látom, a magyar kortárs tánc és színház legnagyobb része az ő munkásságának a része.
Ő egyike volt azoknak, akik a legtöbbet tették azért, hogy legyen Magyarországon olyan, amit többé-kevésbé kortárs előadó-művészetnek hívhatunk. Minden, amit csináltam, ezer szállal kötődik Gyurihoz, a Trafóhoz, és a stábhoz.
A múlt csak azért fontos, mert hitelt ad. Egyszerűen hitelessé teszi azokat, akik a Trafót ilyenné tették. Természetesen lehetne új koncepciókkal új Trafót építeni. Soha nem lehetne bebetonozni semmilyen felállást. Azt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az új koncepció milyen szakmai hitelre épül.
Vannak olyanok, akik világ életükben saját művészi karrierjüket, saját művészi útjukat tekintették működési területüknek. Ezzel nincs is gond, ha a helyén van.
És vannak olyanok, akik világ életükben egy terület átfogó fejlesztésén dolgoztak. Akik megpróbáltak rendszerben gondolkodni, átfogó módon érvelni. Ha az előzőek úgy gondolják, hogy egy befogadó színház működése ugyanaz, mint egy társulat működtetése vagy egy produkció létrehozása, akkor nem ismerik egy befogadó intézmény működését, tehát hiteltelenek. Ha hitelességüket saját művészi karrierjükre építik egy befogadó színház kapcsán, akkor máris hiteltelenekké válnak. Ez egy más munka. Hasonlít, de más.
Kell az a tapasztalat, az az átfogó koncepció, az a figyelem, a lehető legszélesebb körben. Figyelni a folyamatokat. És benne lenni a folyamatokban. Az, aki mindig is csak saját magát helyezte a fókuszba, annak tanulnia kell kicsiben ezt a fókuszt áthelyezni, kiszélesíteni, és bizonyítania is kell azt, hogy képes erre, hiszen ez szoros kapcsolatban van az egóval. Az, ami az egyik működésben elengedhetetlen, az a másikban káros.
Gyuri azért lehet egy alapember a magyar tánc és színház történetében, mert eleve egy olyan fókuszból tevékenykedett mindig, ami igen ritka volt, és még ma is kevés Magyarországon. Ez pedig a menedzser szemlélete, vagyis az, aki tudja, mit jelent segíteni, szolgálni valamit.
Itt mindenki egy önálló csúcsot akar magának. Itt minden művész egy különbejáratú, összkomfortos intézményt akar magának, aminek a vége mindig az, hogy önmagukra zárják az ajtót. Nem tehetnek mást, hiszen abban szocializálódtak, hogy önmaguk legyen az etalon, a középpont.
Ahhoz, hogy az általuk vezetett intézmény nyitott legyen, el kéne engedniük önmagukat, meg kellene osztaniuk önmagukat, fel kellene adniuk önmagukat.
Az intézmények pedig egyre fogynak…
Ahogy az európai levegő is egyre fogy…
Hudi László rendező, koreográfus
Emlékszem a Trafó ősére, a Pecsára, de még annak ősére is emlékszem. Szabó Gyuri munkásságának, mondhatni, része vagyok. Sőt, úgy látom, a magyar kortárs tánc és színház legnagyobb része az ő munkásságának a része.
Ő egyike volt azoknak, akik a legtöbbet tették azért, hogy legyen Magyarországon olyan, amit többé-kevésbé kortárs előadó-művészetnek hívhatunk. Minden, amit csináltam, ezer szállal kötődik Gyurihoz, a Trafóhoz, és a stábhoz.
A múlt csak azért fontos, mert hitelt ad. Egyszerűen hitelessé teszi azokat, akik a Trafót ilyenné tették. Természetesen lehetne új koncepciókkal új Trafót építeni. Soha nem lehetne bebetonozni semmilyen felállást. Azt azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az új koncepció milyen szakmai hitelre épül.
Vannak olyanok, akik világ életükben saját művészi karrierjüket, saját művészi útjukat tekintették működési területüknek. Ezzel nincs is gond, ha a helyén van.
És vannak olyanok, akik világ életükben egy terület átfogó fejlesztésén dolgoztak. Akik megpróbáltak rendszerben gondolkodni, átfogó módon érvelni. Ha az előzőek úgy gondolják, hogy egy befogadó színház működése ugyanaz, mint egy társulat működtetése vagy egy produkció létrehozása, akkor nem ismerik egy befogadó intézmény működését, tehát hiteltelenek. Ha hitelességüket saját művészi karrierjükre építik egy befogadó színház kapcsán, akkor máris hiteltelenekké válnak. Ez egy más munka. Hasonlít, de más.
Kell az a tapasztalat, az az átfogó koncepció, az a figyelem, a lehető legszélesebb körben. Figyelni a folyamatokat. És benne lenni a folyamatokban. Az, aki mindig is csak saját magát helyezte a fókuszba, annak tanulnia kell kicsiben ezt a fókuszt áthelyezni, kiszélesíteni, és bizonyítania is kell azt, hogy képes erre, hiszen ez szoros kapcsolatban van az egóval. Az, ami az egyik működésben elengedhetetlen, az a másikban káros.
Gyuri azért lehet egy alapember a magyar tánc és színház történetében, mert eleve egy olyan fókuszból tevékenykedett mindig, ami igen ritka volt, és még ma is kevés Magyarországon. Ez pedig a menedzser szemlélete, vagyis az, aki tudja, mit jelent segíteni, szolgálni valamit.
Itt mindenki egy önálló csúcsot akar magának. Itt minden művész egy különbejáratú, összkomfortos intézményt akar magának, aminek a vége mindig az, hogy önmagukra zárják az ajtót. Nem tehetnek mást, hiszen abban szocializálódtak, hogy önmaguk legyen az etalon, a középpont.
Ahhoz, hogy az általuk vezetett intézmény nyitott legyen, el kéne engedniük önmagukat, meg kellene osztaniuk önmagukat, fel kellene adniuk önmagukat.
Az intézmények pedig egyre fogynak…
Ahogy az európai levegő is egyre fogy…
Hudi László rendező, koreográfus
1 megjegyzés:
Schilling Árpád megjegyzése, amit a amitrafonk@gmail.com címre küldött: Hudi László bejegyzéséhez szeretnék csatlakozni. Laci pontosan írja le a helyzet buktatóját, vagyis a művészi hübriszt. Magam is úgy vélem, hogy az állami fenntartású intézményeket nem művészeknek, hanem jól felkészült, önálló koncepcióval és döntési joggal bíró menedzsereknek kellene vezetniük. Ilyen menedzserek azonban ma alig találhatók a hazai kulturális szcénában. Képzésükről is csak az utóbbi pár évben kezdett el a szakma komolyan gondolkodni, mert korábban a művészek egyszerűen lenézték a nem művész végzettséggel rendelkező, de a területen, a területért dolgozó szakembereket. Szabó Gyuri egyike a kevés jól felkészült kulturális menedzsernek ebben az országban, ebből következően története túlmutat önmagán. Ha nem kap pár éven belül szaktudásának megfelelő feladatot, akkor az ismételten csak azt fogja bizonyítani, hogy Magyarország a kontraszelekció Mekkája.
Megjegyzés küldése