"A Trafó volt az iskolám"

Emlékszem egy Pesti Est különszámra, ami a kétezres évek elején jelent meg és meghatározta az életemet.

A Trafóról szólt, benne publicisztikákkal, jegyzetekkel annak születéséről.
Amit sosem fogok ezek közül elfelejteni, az Halász Tamás írása: "1995-ben... jártam először az épületben... Gyertyával vergődtünk le a pincébe, ahol a pallók hevertek a talajvíztől cuppogós padlón és Szabó Gyuri azt mondta, itt lesz az étterem. Próbáltam nem felröhögni hangosan."

Ez a pár mondat úgy hatott rám, mint Steve Jobs-ra Az egész Föld katalógusa kiadvány. A vak hit, a kitartás, a feladatba vetett, sokszor kívülről nevetségesnek tűnő remény sorai voltak. Akkor ébredtem rá arra, amit Örkény mond: "legmerészebb álmaink is megvalósíthatók".

Egy életre iránytűm lett. Onnantól minden cikket gyűjtöttem a Trafóról. Minden Trafó-előadáson, amin csak tehettem, ott voltam.

Hosszú évek múlva egyszer, Krétakör-szakmai gyakorlatosként egy decemberi délutánon ismeretlenül felhívott Szabó György, a Trafó - Kortárs Művészetek Háza igazgatója és megteremtője: állásinterjúkat tartanak, közönségkapcsolatost keresnek. Minden lélekjelenlétemmel higgadtan válaszoltam, majd leraktam a telefont, a sálam az arcom köré tekertem és az utcán hangosan sikítozni kezdtem örömömben.

Pontosan tudtam, azzal a Szabó Gyurival beszéltem, akiről Molnár Gál Péter így írt a Trafó megnyitása után: "Szabó képzelete, hozzáértése, szívóssága kellett hozzá, hogy a romokban meglássa a kibontakozást. Fanatikus öröme késznek látta a még tervben lévőt. Annyi álmot láttam már kicsorbulni életemben: hittem is meg nem is. Pénz sem volt az építéshez. Szabó Gyurin kívül senki sem akarta igazán, hogy legyen egy ilyen ház, otthona a bolondos kultúrának, a nekivadult kísérleteknek, tájékozódó futás a nemzetközi művészeti piacon."

Másfél évet töltöttem pályakezdőként a Trafóban. Ott tanultam meg, milyen fontos úgy aludni térni, hogy minden aznapi mailt megválaszoltam; ott tanultam azt a munkaformát, amiben máig hiszek, hiszen a legműködőképesebb mind közül.
A Trafóban láttam és tanultam meg, hogy nem tekintélyelvet és személyi kultuszt, hanem csapatot kell építeni. Hogy a profi menedzsment elengedhetetlen a sikerhez. És ott értettem meg végérvényesen, a nálunk fiatalabbaknak mindent át- és tovább kell adni, amit tudunk: türelemmel, biztatással.
A Trafó volt az iskolám.

Morcz Fruzsina - zenei menedzser, szervező