Azt, hogy a Trafóhoz közöm van, azt lehetne titkolni, de nem akarom.
Az, hogy elfogult vagyok, azt nem tudom titkolni, de nem is akarom.
Az, hogy a Trafót egy olyan skatulyába akarják beletömködni, amibe ő nem való, amellett nem lehet szótlanul elmenni. A Trafó nem egy emberről szól. A Trafó számomra mindenkiről szól, de leginkább a nézőiről. A nézők formálják azzá, ami. Ha a kutya nem jön a Cirkus Cirkör-re, vagy Frenákra, akkor nem fognak ott "csakazértis" ilyet játszatni. De a tömeg jön.
Az persze igaz, hogy Szabó Gyuri szemlélete és időnként kibírhatatlanul lankadatlan munkakedve ott van a levegőben. A programszervezői, munkatársai mind-mind szuverén társakként vannak jelen a munkafolyamatokban, mialatt persze Gyurinak vannak határozott koncepciói a bejárandó úttal kapcsolatban, de maximálisan megbízik mások megalapozott és hitelt érdemlő elképzeléseiben. Kockáztat. Nyer és bukik.
Napok óta keresem azokat a hívószavakat és társulatneveket, amikkel én ott találkoztam és nem tudok felejteni. Akik nyomot hagytak bennem is. Bennem, mint ember és bennem, mint képzőművész. És itt még csak nem is a kiállításokról beszélek (az túl egyszerű lenne). A színházteremben láttam olyan előadásokat, melyek hihetetlenül felszabadító élményként hatottak rám. Az "ilyet lehet?" és "így is lehet?" felismerések megfizethetetlenek.
Vajon hány olvasóban jönnek elő képek az alábbi nevek hallatán? Marie Chouinard, Tiger Lillies, Rotozaza, TÁP Színház, Flat Earth Society, William Kentridge, Yasmeen Godder, Kovács Gerzson Péter, Peeping Tom, Ballet Preljocaj, Ágoston Béla, Forced Entertainment, Rimini Protokoll, DV8, Rosas, Hotel Modern?
Vannak persze olyan nevek is, amiket az én memóriám már nem képes visszahozni, csak az előadásra emlékszem, 8-9 év távlatából.
De az a lehetőség, hogy 8-9 év múlva már ezt nem tehetem meg, mert nincs hová menni, na, az riaszt maximálisan. A Trafóra szükség van. Persze utazhatunk Bécsbe is ezekért a produkciókért, de ennyi erővel meg a fenekünkön is ülhetünk, otthon.
De menni kell és nézni kell.
A Trafót akarom. Az én Trafómat, meg a ti Trafótokat, mert ez a mi Trafónk.
Az, hogy elfogult vagyok, azt nem tudom titkolni, de nem is akarom.
Az, hogy a Trafót egy olyan skatulyába akarják beletömködni, amibe ő nem való, amellett nem lehet szótlanul elmenni. A Trafó nem egy emberről szól. A Trafó számomra mindenkiről szól, de leginkább a nézőiről. A nézők formálják azzá, ami. Ha a kutya nem jön a Cirkus Cirkör-re, vagy Frenákra, akkor nem fognak ott "csakazértis" ilyet játszatni. De a tömeg jön.
Az persze igaz, hogy Szabó Gyuri szemlélete és időnként kibírhatatlanul lankadatlan munkakedve ott van a levegőben. A programszervezői, munkatársai mind-mind szuverén társakként vannak jelen a munkafolyamatokban, mialatt persze Gyurinak vannak határozott koncepciói a bejárandó úttal kapcsolatban, de maximálisan megbízik mások megalapozott és hitelt érdemlő elképzeléseiben. Kockáztat. Nyer és bukik.
Napok óta keresem azokat a hívószavakat és társulatneveket, amikkel én ott találkoztam és nem tudok felejteni. Akik nyomot hagytak bennem is. Bennem, mint ember és bennem, mint képzőművész. És itt még csak nem is a kiállításokról beszélek (az túl egyszerű lenne). A színházteremben láttam olyan előadásokat, melyek hihetetlenül felszabadító élményként hatottak rám. Az "ilyet lehet?" és "így is lehet?" felismerések megfizethetetlenek.
Vajon hány olvasóban jönnek elő képek az alábbi nevek hallatán? Marie Chouinard, Tiger Lillies, Rotozaza, TÁP Színház, Flat Earth Society, William Kentridge, Yasmeen Godder, Kovács Gerzson Péter, Peeping Tom, Ballet Preljocaj, Ágoston Béla, Forced Entertainment, Rimini Protokoll, DV8, Rosas, Hotel Modern?
Vannak persze olyan nevek is, amiket az én memóriám már nem képes visszahozni, csak az előadásra emlékszem, 8-9 év távlatából.
De az a lehetőség, hogy 8-9 év múlva már ezt nem tehetem meg, mert nincs hová menni, na, az riaszt maximálisan. A Trafóra szükség van. Persze utazhatunk Bécsbe is ezekért a produkciókért, de ennyi erővel meg a fenekünkön is ülhetünk, otthon.
De menni kell és nézni kell.
A Trafót akarom. Az én Trafómat, meg a ti Trafótokat, mert ez a mi Trafónk.
Rácz Márta, médiaművész