"Nem átallják lebontani a teljes színháztermet"

Első trafós élményem a Tünet Együttes Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című, profi és látványos videotechnikával kísért előadása volt 2008 májusában. Ettől fogva követtem figyelemmel a Trafó és más, kortárs tánccal foglalkozó helyek programját.

2010 tavaszán bukkantam egy önkénteseket toborzó felhívásra a Trafó honlapján, melyre másodmagammal habozás nélkül jelentkeztem. Szórólapoztunk, plakátokat ragasztottunk ki a város szórakozóhelyein és kérdőíveztünk cserébe azért, hogy bejuthassunk az előadásokra. A kommunikációs stábbal is volt alkalmunk találkozni, ahol egyszer gondoltam egyet és odaléptem Horn Marcihoz: akad-e valami komolyabb munka a háznál. Kiderült, épp gyakornokot keresnek a következő félévre.

Egy alkalommal azzal kerestek meg, hogy a Deerhooffal és Max Tundrával kellene tölteni a napot, beszerezni nekik a szükségeseket, enni-próbálni-városnézni vinni őket. Egyik kedvenc trafós élményem a velük eltöltött idő és a fantasztikus esti koncert, de nem az egyetlen: itt láttam Arto Lindsay-t, Ben Frostot, a Tunngot, a Swans-t, a Tiger Lilliest, kaptam dedikált lemezt Sidsel Endresentől, mikor beálltam CD-t árulni, és dolgozhattam az Atari Teenage Riottal is, amivel egy álmom vált valóra – Halmos András zenei szervező pedig mindvégig a segítségemre volt.

A Sziget Fesztivál után, ahol szintén a Trafó sátránál segédkeztem, másnap kezdődött az új szezon első irodai munkanapja, ahol Szabó Gyuri balján kaptam saját asztalt, számítógépet és sok-sok tennivalót. A telefon emelgetése mellett engem bíztak meg, például a sajtómegjelenések rendszerezésével és a mintegy ötven önkéntes irányításával.
Körülöttem mindenki pörgött, telefonált, e-mailezett, kutakodott egész nap, jöttek-mentek a mai kortárs kultúra ismert személyiségei: újságírók, táncosok, dramaturgok, koreográfusok.

A legtöbb időt a házban Gyuri töltötte, aki az előadások után is mindig marad, értékel, kérdezősködik, beszélget, és szabadidejében is kimeríthetetlen lelkesedéssel osztja meg legújabb felfedezéseit - engem is folyamatosan ellátott olvasni- és néznivalóval a Trafó történetéről, mindent meg akart mutatni, amiből addig kimaradtam, én pedig rendre hordtam haza és vissza a Cirkus Cirkör, DV8, Krétakör DVD-ket.

A Trafó tölcsérként töltötte belém a tudást: az ottani időm alatt olyan fellépőket láttam az oldalsó lépcsőn kucorogva mint a Compagnie Marie Chouinard, a Rimini Protokoll, a Batsheva Dance Company, Reggie Watts, vagy a Frenák, Forte és a TÁP társulatok. Ott voltam szinte minden előadáson, emellett betekintést nyerhettem a sajtós és közönségszervezési feladatokba és a programszervezők munkájába. A kommunikációs csapat jó érzékkel a magyar kulturális intézmények sorában az elsők között ismerte fel a közösségi oldalak fontosságát és három hónap elteltével már ’online közönségszervezőként’ is alkalmazott.

Halmos Andrással szüntelen osztottuk meg egymással az új zenéket: neki jelentős kortárs, szakrális és alternatív zenei gyűjteménye van, de nyitott volt minden újdonságra is, és felfedezte, hogy szenvedélyes zenerajongóként egy olyan piaci szegmenst is képviselek, mely addig kevés teret kapott a Trafóban. Ekkor azt az óriási lehetőséget kaptam, hogy a Nagy Britmánia 2011 márciusi újraélesztésében szerepet vállaljak. Az általam ajánlott, felénk még ismeretlen elektro-indie zenekarokkal színpadra állíthattunk egy olyan kísérleti koncertet, amelynek vagy hasonlónak a megvalósulására vajmi kevés esély volt addig, és amellyel 2011-ben a Trafó honlapjának legtöbb oldalletöltését értük el.

Közös a stábban, hogy mindig a friss és szokatlan megoldásokat keresik; nem átallják lebontani a teljes színháztermet, hogy aztán Ray Lee sípoló szirénáival töltsék meg, de a művészet, a tudomány és a szórakoztatás határán egyensúlyozó japán eredetű Bacarobo – Hülyerobot versenynek sem találnánk megfelelőbb helyszínt. Ha kell, a Trafó kiköltözik a Szigetre, az Andrássy útra vagy épp az ELTE BTK udvarára, mindenhol kutatják és igyekeznek kinevelni a kortárs színházba járók új generációját, elég csak a Beavató programra gondolnunk.

Annyi inspirációt és bátorítást addig sehol nem kaptam, mint a Trafóban, ahol mindig akadt elvégzendő feladat és már az első héten úgy kérték ki a véleményem, mint a stáb teljes jogú tagjáét. Összefoglalva, mostani munkám alapjait mind a Trafóban fektettem le. Nem csak rengeteg gyakorlatot szereztem a legkülönbözőbb területeken, de tágult a látóköröm és fejlődött a kritikai gondolkodásmódom is. Mindezért nagyon hálás vagyok a csapatnak és mindig örömmel járok vissza a Trafóba.

Varró Eszter, kommunikációs munkatárs, A38 hajó