"Csányi [János, rendező - a szerk.] egy fészekalja színésszel bevette magát a Liliom utca elhagyatott ipari épületébe. Néhány éjszakán nyilvánosság előtt olvasópróbát tartottak a Trainspotting - azóta se került adásba - hangjátékváltozatából. A British Council szívélyes támogatásával egy fagyos éjszakán hajnalba nyúlóan fogvacogón ültünk a málló falak között Vivcea Abrahams, az Intézet tevékeny, mindenre nyitott szemű, és ízlésű irányítója időről időre mögénk siklott, fűtőanyagul benyújtott egy-egy pohár remek ír whisky-t.
Kint még nem indult meg a hajnali forgalom, amikor véget ért a jóízű próba. Szabó György visszafogott felgyúltsággal, akár egy groundot visszafoglaló Pál utcai fiú, körülsodort bennünket Zsótérral a salétromos falú romok között, büszkén mutogatva a romokat. Mi alig láttunk már az álmosságtól, Szabó jól látta a megvalósult terveket: csata utáni állapot volt. Nem csata előtti. Mintha kivonultak volna az ideiglenesen itt állomásozó indusztriálisok, maguk mögött hagyva a meztelen téglákat.
Szabó képzelete, hozzáértése, szívóssága kellett hozzá, hogy a romokban meglássa a kibontakozást. Fanatikus öröme késznek látta a még tervben lévőt. Annyi álmot láttam már kicsorbulni életemben: hittem is meg nem is. Pénz sem volt az építéshez. Szabó Gyurin kívül senki sem akarta igazán, hogy legyen egy ilyen ház, otthona a bolondos kultúrának, a nekivadult kísérleteknek, tájékozódó futás a nemzetközi művészeti piacon.
Igazi érdekek nem fűződtek a szórakoztatóiparon kívül a szerelőcsarnok megépítéséhez. Hiszen egy ilyen intézmény nem hoz a folyószámlára utalható hasznot, csupán vitahelye a jövő műveltségének, türelemre szoktató intézménye a mások ízlésének elviseléséhez, szemhatártágító laboratóriumi föltételei a legképtelenebb művészeti vállalatoknak.
A Trafó őse a Fiatal Művészek Klubja egy Népköztársaság úti villában erősen szervezett föltételek között szerveződött, szigorú tekintetek ellenőrzése alatt működött. Utóda, a Pecsa - hivatalosan Petőfi Csarnok - nagyüzem volt, időnként behozatali csudákkal, de lévén másra tervezett alkotmány, számomra rideg és otthontalan.
A Liliom utcában vetik a jövő színházát. Itt verbuválnak értő közönséget az egyelőre nem piaci értékesítésű zenének, táncnak, teátrális kísérleteknek.
Ebben a transzformátorházban alakítják a hiúságot, az egyéni viszketegséget, a kitűnni vágyást közérdekké.
Tisztelem a hozzáértésüket, a kitartásukat, a türelmüket, a bizakodásukat.
Azokét is, akik csinálják.
Azokét is, akik nézik."
Molnár Gál Péter R.I.P., színikritikus Trafó: magasfeszültség? című cikke
Kint még nem indult meg a hajnali forgalom, amikor véget ért a jóízű próba. Szabó György visszafogott felgyúltsággal, akár egy groundot visszafoglaló Pál utcai fiú, körülsodort bennünket Zsótérral a salétromos falú romok között, büszkén mutogatva a romokat. Mi alig láttunk már az álmosságtól, Szabó jól látta a megvalósult terveket: csata utáni állapot volt. Nem csata előtti. Mintha kivonultak volna az ideiglenesen itt állomásozó indusztriálisok, maguk mögött hagyva a meztelen téglákat.
Szabó képzelete, hozzáértése, szívóssága kellett hozzá, hogy a romokban meglássa a kibontakozást. Fanatikus öröme késznek látta a még tervben lévőt. Annyi álmot láttam már kicsorbulni életemben: hittem is meg nem is. Pénz sem volt az építéshez. Szabó Gyurin kívül senki sem akarta igazán, hogy legyen egy ilyen ház, otthona a bolondos kultúrának, a nekivadult kísérleteknek, tájékozódó futás a nemzetközi művészeti piacon.
Igazi érdekek nem fűződtek a szórakoztatóiparon kívül a szerelőcsarnok megépítéséhez. Hiszen egy ilyen intézmény nem hoz a folyószámlára utalható hasznot, csupán vitahelye a jövő műveltségének, türelemre szoktató intézménye a mások ízlésének elviseléséhez, szemhatártágító laboratóriumi föltételei a legképtelenebb művészeti vállalatoknak.
A Trafó őse a Fiatal Művészek Klubja egy Népköztársaság úti villában erősen szervezett föltételek között szerveződött, szigorú tekintetek ellenőrzése alatt működött. Utóda, a Pecsa - hivatalosan Petőfi Csarnok - nagyüzem volt, időnként behozatali csudákkal, de lévén másra tervezett alkotmány, számomra rideg és otthontalan.
A Liliom utcában vetik a jövő színházát. Itt verbuválnak értő közönséget az egyelőre nem piaci értékesítésű zenének, táncnak, teátrális kísérleteknek.
Ebben a transzformátorházban alakítják a hiúságot, az egyéni viszketegséget, a kitűnni vágyást közérdekké.
Tisztelem a hozzáértésüket, a kitartásukat, a türelmüket, a bizakodásukat.
Azokét is, akik csinálják.
Azokét is, akik nézik."
Molnár Gál Péter R.I.P., színikritikus Trafó: magasfeszültség? című cikke