Van egy régi trafóház, amely 1909-ben épült Gernstenberg Ágost és Arvé Károly tervei alapján, 40 évig transzformátorházként működött, majd a kilencvenes években - gazdátlanul és elhagyatva - alternatív művészeti produkciók alkalmi helyszíne volt. 1998-ban Schnell Judit tervei alapján átépítették, és ma Budapest és az ország egyetlen kizárólag a kortárs művészetek bemutatására szakosodott intézménye.
Van egy ház, amelyet két - egymástól teljesen eltérő - frontja van: a Liliom utcai eklektikus-historizáló homlokzat és a vele szöges ellentétben álló Tűzoltó utca felőli nézet, ami egyértelműen befejezetlenséget sugároz. Vannak tervek, melyek szerint a jelenlegi parkoló helyén majd felépül a második ütem és a ház a jövőben elnyeri végső formáját.
Van egy épület, ami belülről sem mutat egységes képet - az ipari jelleg miatt a tervezés kompromisszumokra kényszerült, így az optimális méretű színházterem köré a szükségesnél kisebb és kevesebb közösségi tér került.
Van egy Trafó nevű ház. Ez a ház a kortárs művészeteké, tehát olyan szellemi termékek fóruma, amelyek befogadása a közönség számára kihívás, intellektuális kaland és kockázat is, mert ebben a kalandban sokszor bizonytalan a végeredmény. Van egy hely, ahol a táncról, színházról, képzőművészetről, irodalomról és a zenéről szól az élet. Van egy hely, ahol az emóció az átlagosnál több teret enged maga mellett az absztarkciónak. Van egy hely, ahol a néző egyenrangú az alkotással, lehetősége és egyben kötelessége is, hogy alkotó módon viszonyuljon hozzá.
Van egy hely, amelynek acélszürke fogadótere, narancssárga színű kávézója, jegeskékből zöldbe váltó lépcsőháza, szürke-fekete csíkos színházterme, fehér galériája és piros étterme van, vagyis van egy ház, ahol egy erősen tagolt térben színekkel (is) jelzik a funkciókat. A nagyon karakteres, de nem homogén felületekben hol eltűnnek, hol azokat tovább hangsúlyozzák a rájuk hengerelt nevek - Warhol, Bausch, Freud, Cunningham és társaik - élő és halott kortársaink neve.
Van egy hely, ahol a társalgóba kis fénysor visz fel a lépcsők oldalába építve, és akkor már majdnem el/fel is emelkedtünk a valóságtól. Ezen a helyen a kávézó fekete asztalait és székeit ezüstszínű fémlámpa burkolja fémezüstbe, ellenpontozva a telefonfülke vörös izzását.
Van egy hely, ahol a toalett felé zöld alagút visz, amelynek tetejéről Grotowski neve figyelmeztet minket arra, hogy nem az Operett Színházban vagyunk, és ahol Freud neve a sötétkék falon a művészet ösztönösségét jelenti.
Van egy hely, amely jellegéből adódóan nagyon funkcionális, de úgy tesz mintha nem venne erről tudomást. Tereinek esetlen és darabos geometriáját színekkel és fényekkel próbálja feloldani, néha túlgondolva de soha nem finomkodva.
Van egy sokarcú hely, ami inkább részleteiben mint egészében vonzó - kicsit fémes, szögletes, néhol ellentmondásos, de! a város legnarancssárgább telefonfülkéje a Trafóé.
Archív cikk, megjelent 2000 tájékán. Szerzőjét ezúton is keressük! Forrás: szakdolgozati gyűjtés, 2004